Categories:

Aki állást keresett már, az biztosan tapasztalta, hogy a kiküldött önéletrajzok száma után csak nagyon kevés helyről kapott visszajelzést. Ennek persze több oka is lehet, többek között az is, hogy nagyon sokan pályáznak egy pozícióra. De az is lehet, hogy az életrajzunk nem volt megfelelő, nem volt figyelemfelkeltő. Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy így tesszük meg az első benyomást a munkáltató felé, és ha nem arat elsőre sikert, akkor az esélyünk is jóval kisebb. Ezért nagyon fontos, hogy a szakmai önéletrajz amit elküldünk tökéletes legyen. Mindig figyeljünk arra, hogy a meghirdetett állás feltételei legyenek kihangsúlyozva. Mert ezzel, sokkal inkább felkeltjük a figyelmüket és sokkal nagyobb esélyünk van. Hiszen első sorban azt szeretnék látni, hogy a feltételeiknek megfelelünk-e, nem pedig azt, hogy mi a hobbink. De azt mindenképpen tartsuk szemelőt, hogy csak olyan állást vállaljunk el, amit szeretünk is csinálni, mert hosszútávon csak így lehetünk boldogok és kiegyensúlyozottak.

Comments are closed

Kiadó apartman
kiadó apartman
Archívum