Categories:

Vannak olyan demográfiai hullámok egy nemzet életében, amikor több gyermek születik, mint előtte, és nincs az állam berendezkedve az ellátásukra. Ilyen volt az úgy nevezett Ratkó korszak. A születéseket szabályozó törvények hatására nagy családok tömege igényelte az óvodákat és az iskolákat. Az akkor született gyermekeknek ma az unokái az aktív keresők. Az 1956-os évek után épült óvodákat és iskolákat az idő tönkre tette, nincs gazdájuk. Nem újítják fel a nagy részüket, inkább eladják. A mai dolgozó nő a gyermekét kénytelen magánóvodába vinni. Szerencsére itt a kis létszám miatt sokkal jobban figyelnek a gyermekek egészségére, fejlődésére és ellátására, mint egy harmincfős állami óvodai csoportban. A magánóvoda tulajdonosa maximálja a létszámot, mert jól tudja, hogy mennyi a teherbírása az alkalmazott óvónőknek és az intézménynek. Nem jó túlterhelni egyiket sem, mert a gyermekek látják a kárát. A szülő nyugodtan dolgozhat, tudva, hogy biztonságban van a gyermeke. Megkap minden ellátást és szakértők foglalkoznak vele.

Kiadó apartman
kiadó apartman
Archívum